A pécsi gyárat 1852-ben Zsolnay Miklós alapította, és legnagyobb fiának, Ignácnak adata. Sajnos Ignác egy bohém lelkületű fiatalember volt, így a vezetése alatt a gyár nem fejlődött, mi több, hanyatlásnak indult. Az elárverezéstől mentette meg a gyárat Ignác testvére, Zsolnay Vilmos 1865-ben.

Nagyon érdekes a család és persze a gyár története, emberi, társadalomtudományi és nem utolsósorban történelmi szempontból is. Sok jó könyv szól a Zsolnay családról és a gyárról, melyeket érdemes elolvasni, amennyiben valakit érdekel a porcelán és a történelem. Röviden a lényeg annyi, hogy Zsolnay Miklós jó nevű pécsi kereskedő volt, aki Vilmos fiát is kereskedőnek szánta, aki természetesen szót fogadott apjának, így elnyomva magában hosszú ideig művészi (festői) ambícióit. Mikor Ignác megkapta a gyárat, akkor is érezte legbelül, hogy apja rossz döntést hozott, hiszen Vilmost mindig is érdekelte a majolika, kerámia, de nem szállt szembe apja döntésével. Végül az élet segítette hozzá őt, hogy a gyár megmentőjeként végül azt csinálja, amit igazán szeretett volna. Ennek a mai napig örülhetünk, mert így lehetséges az, hogy kezünkbe vehetünk egy szép figurát vagy hétvégén megteríthetünk egy szép garnitúrával.

A gyár története, csakúgy mint a többi gyáré, hűen tükrözi Magyarország történelmét, és erről sok helyen lehet részletesebb olvasni is.

Ami talán érdekes, és erről kevesebbet tudunk, hogy 1895-ben Zsolnay Vilmos Budapesten is alapított egy gyárat a pécsi gyár leányvállalataként. Itt szintén egy korábban üzemelő gyárat mentett meg a csődtől. Ez a gyár viszont alapvetően „építészetei anyagárut” gyártott, azaz csempéket, szanitereket, egészségügyi porcelánokat. Érdekesség, hogy szerencsére a mai napig van lehetőségünk Budapesten sétálva találni olyan épületeket, ahol ezek a csempék, épületdíszek kerültek beépítésre.

Ami az államosítást illeti, ez a budapesti leányvállalat is áldozatául esett, de továbbra is sikeresen működött, hiszen a növekvő lakásiparnak és technológiai fejlődének köszönhetően szükség volt mindazokra a termékekre, amelyeket itt gyártottak.

A pécsi gyárban az állami vezetés első éveiben a háború alatt üzemen kívül helyezett épületek felújítását és a termelés folyamatosságának biztosítását célozták meg. Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi „Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat. A villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésével 1953-ban újra megkezdték a használati edény- és díszmű porcelán gyártását, illetve hozzáfogtak a pirogránit modern stílusának kialakításához. 1955-ben újraindult a kályha- és épületkerámia gyártás. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát, a Finomkerámiaipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza. A Zsolnay nevet és márkát a gyár 1974-től Mattyasovszky-Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján használta ismét. Az önállóságát 1982-ben visszanyerő gyár a fejlesztés fontos lépéseként növelte az edénygyártás mennyiségét.

Természetesen minderről is lehetne részletesebben is írni és meg is tették ezt már sokan mások. A mi figuráink között találhatók ebből az időszakból származó Török János tervezte figurák, vázák, tálak, érdemes őket szemügyre venni, hogy a mai napig mennyire modern stílusúak. Sinkó András is dolgozott ebben az időszakban a gyárban, számtalan gyerek kisplasztikája a mi kincseink között is megtalálhatóak, érdemes őket is alaposan szemügyre venni.

Gyűjteményünk Zsolnay-tagjai itt találhatók.